Részvételi lehetőség a párizsi VivaTechnology innovációs rendezvényen

Az idén ötödik alkalommal megszervezésre kerülő VivaTechnology (2020. június 11-13., Párizs) a digitalizáció és új technológiák legnagyobb franciaországi rendezvénye, innovatív startupok és azok technológiai megoldásait kereső nagyvállalatok nemzetközi találkozóhelye, amely kiváló lehetőség a magyar startupok, scaleupok és innovatív kkv-k bemutatkozására, nemzetközi üzleti kapcsolatok építésére.

A szakvásáron – amely mára Európa vezető tech és startup rendezvénye lett – 2019-ben 125 országból több mint 124.000 látogató, 13.000 startup, 450 előadó, 3.300 befektető és 2.500 újságíró vett részt, továbbá 2.000 startup kiállítói pultot kapott a résztvevő nagyvállalatok standjain.

A VivaTechnology honlapján elérhetőek különböző tematikájú innovációs pályázatok, „Challenges”, amelyeken keresztül a kiválasztott mintegy 1000 startup ingyenes megjelenési lehetőséget (kiállítói pultot) kap az adott pályázatot kiíró nagyvállalat standján, valamint 200 startup kap pitch lehetőséget, továbbá némelyik nagyvállalat anyagi jutalmat és jövőbeli üzleti együttműködést is kínál a nyerteseknek.

A pályázatokra a jelentkezési határidő február 21., illetve egyes pályázatoknál február 14.

Folyamatosan új Challenge-ek jelennek meg a VivaTech honlapján, melyet érdemes figyelemmel követni.

Mindemellett a szervezők – korlátozott számban – ingyenes belépőt tudnak biztosítani a látogatóként résztvevő startupoknak, amelyet a Párizsi Magyar Nagykövetség Külgazdasági irodájánál lehet igényelni, a trade.par@mfa.gov.hu címen. Örömmel vesszük, ha arról is tájékoztatnak minket, ha jelentkeznek valamelyik Challenge-re, hogy mi is fel tudjuk hívni a szervezők figyelmét a magyar vállalatok részvételére.

A Nagykövetség továbbá egy side event-et tervez a rendezvény margóján, amely további kapcsolatépítési lehetőséget biztosít a helyi innovációs ökoszisztéma szereplőivel.

További információ:
Szűcs Mariann, Gölöncsér Balázs
E-mail: trade.par@mfa.gov.hu
Tel.: +33 1 53 70 67 00

https://vivatechnology.com/

European University Alliance for Global Health (EUGLOH)

Université Paris-Saclay (France), Ludwig Maximilian University of Munich (Germany), Lund University (Sweden), University of Porto (Portugal) and University of Szeged (Hungary) have created a pilot European University called “European University Alliance for Global Health”, inspired by European values and committed to education for global challenges of health and well-being.

Coordinated by Université Paris-Saclay with the active involvement of all its member institutions, the project has been selected for the first European Universities call for proposals launched by the European Commission as part of the Erasmus+ programme.

The European alliance EUGLOH focuses on a unifying and transdisciplinary topic, global health, in order to deal with major societal challenges. The five universities thus aim to combine their expertise and resources to offer the best education to their students thanks to the excellence of their programmes and their cutting-edge research and equipment.

The objectives of this European University:

  • Train students on European values and citizenship, and at the same time on the emerging research areas linked to interdisciplinary societal challenges, and on transverse skills required for professional activities;
  • Create an integrated multicultural campus to increase students’ employability, mobility and adaptability to future challenges;
  • Build the European University of the future: innovative, interdisciplinary, inclusive and integrated in local research and innovation ecosystems.

Facts and Figures about EUGLOH

5 Universities

  • 30 ASSOCIATES, including 6 companies,
  • 11 research centres and 4 large-scale infrastructures,
  • 5 clusters/public-private partnerships,
  • 1 TTO,
  • 2 regional authorities,
  • 1 NGO/association

UNITING

  • 210,000 students (including PhD students)
  • 23,000 academic staff/researchers
  • 73 faculties and 5 schools (including 7 faculties of medicine/health, 4 of pharmacy, 18 related to natural sciences, engineering and technologies, 2 of sports sciences, etc.)
  • 450 research institutes, centres and laboratories

Work packages

  • WP1 – Management of the project – led by Université Paris-Saclay
  • WP2 – Joint curricula design – led by Lund University
  • WP3 – Research & Innovation – led by the University of Szeged
  • WP4 – Professional and personal development & employability – led by the University of Porto
  • WP5 – Alliance campus life – led by Université Paris-Saclay
  • WP6 – Sustainability and dissemination – led by Ludwig-Maximilians-Universität München

The Demola Programme spring semester is soon to kick off

The University of Szeged joined the Demola International Innovation Network as the first university outside the capital, establishing it within the framework of its Virtus Enterprise Catalyst Program. The Demola Programme aims to create a young, open, multidisciplinary community that uses creative ideas and methods to solve real-world business challenges. University students are now expected to apply for the spring semester.

Demola is an open innovation platform where international project teams can work on real-world corporate challenges with the unique co-creation method for 8 weeks. Teams, jointly with corporate partners, develop the best possible solution to the business or industry problem companies submit. The results of the project work must be pitched by the team to the contracting company representatives. Since its launch in 2019, 6 student teams have successfully accomplished 4 case studies of 2 major companies.

Why enroll for a course?

  • You can work with company leaders on a real business challenge as a member of a multidisciplinary team and get 2 university credits for it.
  • You will all be equal team members, but the intellectual property rights (IPR) created during the project will remain yours, and the company will only be granted a non-exclusive right to license it.
  • As a student, you will learn the entrepreneurial spirit, the basics of teamwork and project-based work.
  • You become a member of an inspirational community.
  • You can stand out from the crowd of students, and the Demola project will embellish your resume perfectly.

If you are in for an exciting professional challenge, click on this link to indicate your intention to participate by choosing the “open application” option.

Please check the Facebook and Instagram pages of the Virtus Enterprise Catalyst Program and the Demola website for the latest information.

Hamarosan indul a Demola program tavaszi szemesztere

Első vidéki egyetemként a Szegedi Tudományegyetem csatlakozott a Demola nemzetközi innovációs hálózathoz az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor program keretében. A Demola program célja egy fiatal, nyitott, multidiszciplináris közösség létrehozása, amely kreatív ötletekkel és módszerekkel dolgozik valós üzleti kihívások megoldásán. A tavaszi szemeszterre már várják az egyetemi hallgatók jelentkezését.

A Demola olyan nyílt innovációs platform, ahol nemzetközi projektcsapatok dolgozhatnak valós céges kihívásokon, co-creation módszerrel, 8 héten keresztül. A csapatok közösen dolgoznak a vállalati partnerekkel, hogy a lehető legjobb megoldást dolgozzák ki, a felvetett vállalati vagy ipari problémára. A projektmunka eredményét a csapatnak pitchelnie kell a megbízó cég képviselőinek. A program 2019-es indulása óta 6 hallgatói csapat dolgozott sikeresen együtt 2 nagyvállalat 4 esettanulmányán.

Miért jelentkezz a kurzusra hallgatóként?

  • A cég vezetőivel dolgozhatsz együtt valós üzleti kihíváson egy multidiszciplináris csapat tagjaként, amelyért cserébe 2 kreditet kapsz.
  • Mindannyian egyenértékű csapattagok lesztek, de a projekt során létrejövő szellemi tulajdon joga (IPR) a tiéd marad, a cég csak nem kizárólagos jogot kap a licenciába vételre.
  • Már hallgatóként elsajátíthatod a vállalkozói szemléletet, a csapatmunka és a projektalapú munka alapjait.
  • Egy inspiráló közösség tagja lehetsz.
  • Kitűnhetsz a többi hallgató közül, a Demola projekt kiválóan mutat majd az önéletrajzodban is.

Ha egy izgalmas szakmai kihívásban próbálnád ki magad, az alábbi linken keresztül már most jelezheted részvételi szándékod az „open application” opciót választva.

A legfrissebb információkért figyeld az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor program Facebook és Instagram oldalát, valamint a Demola honlapját.

Pályázati felhívás a Fiatal Kutatók Akadémiája tagságra 2020

Tagfelvételi pályázatot hirdet a Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) – amely egy nemzetközi minták alapján, 2019-ben alapított, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közfeladataival összhangban működő, alulról szerveződő tudományos társaság – a 2020-2025 közötti periódusra. A tagságra 2020. február 6-ig lehet pályázni.

Az FKA az MTA testületeivel és tudományos osztályaival szorosan együttműködve részt vesz az MTA tudományos közéleti tevékenységében. Az FKA tevékenysége jelenleg három fő területre összpontosít:

  • a tudományos kiválóság elősegítése (a tehetséges fiatalok motivációjának felkeltése és fenntartása a tudományos pályán, a tudományos életpálya népszerűsítése, példamutatás, mentorálás),
  • a hazai fiatal (45 év alatti) kutatók érdekeinek képviselete hazai és nemzetközi szinten, melynek szerves része a fenntartható kutatói életpályamodell kidolgozása, illetve a tudományos pályán érzékelhető egyenlőtlenségek enyhítése,
  • a tudomány és a társadalom közötti kommunikáció erősítése igényes és hiteles tudománykommunikációs stratégiák meghonosítása, illetve a fiatal kutatók ezen a téren való professzionális képzése által.

A tagválasztás szempontjai: tudományos kiválóság és a tagság keretében tervezett tevékenység.

A pályázat célja az FKA tagság elnyerése meghatározott időtartamra, 5 évre. A jelen tagválasztás során 12 fő nyerhet felvételt az FKA-ba, tagságuk kezdő dátuma 2020. május 1.

Pályázatot nyújthatnak be azok a kutatók, akik az MTA köztestületének tagjai legkésőbb 2019. november 1. óta, 12 évnél nem régebben (2008. január 1. után) szerezték első PhD fokozatukat, és a taggá válás évében nem töltik be 40. életévüket (1981. január 1. után születtek).

Maximum 5 év korkedvezmény vehető igénybe gyermekvállaláshoz kapcsolódóan kiesett kutatóidő (gyermekenként maximum 2 év), tartós betegség, illetve egyéb, igazolható egyéni körülmény fennállása esetén. (A korkedvezményt igénybe vevő pályázók is mindenképpen 1976. január 1. után születtek.)

A fenti feltételeknek megfelelő, FKA tagságra pályázni kívánó kutatók 2020. január 6. és 2020. február 6. között pályázhatnak elektronikus pályázati rendszeren keresztül, amely a https://palyazat.mta.hu/fka_2020/ oldalon érhető el.

A pályázatok benyújtási határideje 2020. február 6-án déli 12:00 óra.

A teljes pályázati felhívás a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható.

Megérkezett a 28. Magyar Innovációs Nagydíj felhívása

Idén 28. alkalommal kerül meghirdetésre a Magyar Innovációs Nagydíj című pályázat. Ez a felhívás érinti mindazon Magyarországon bejegyzett társaságokat, amelyek a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű műszaki, gazdasági innovációt valósítottak meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot értek el. A pályázók a Magyar Innovációs Nagydíj mellett további, összesen hét kategóriában nyerhetnek el díjazást. A nívós szakemberekből álló bírálóbizottság által legjobbnak ítélt pályázók az elismeréseket egy ünnepélyes átadó keretein belül vehetik át 2020. március végén az Országházban.

Beadási határidő: 2020. február 12. 15 óra.

További információk a felhívásról és a nevezéshez szükséges dokumentumokról:

  • link
  • Felhívás pdf változata:

University of Szeged students respond to industrial challenges

University of Szeged students presented their innovative solutions to various industrial challenges at the Demola Demo Day, held at the University of Szeged, November 27, 2019. After working on two industrial case studies for eight weeks, the four teams demonstrated their results to industrial partners at the closing event organised at the ceremonial hall of the University of Szeged central building.

Demola challenge participants presented their ideas and innovative solutions at the Demo Day closing event, held November 27, 2019. Demola is an integrated part of the Virtus Enterprise Catalyst Programme of the University’s Directorate for Research and Development and Innovation. 

The Demola methodology connects students and industrial partners to brainstorm together with the aim to develop original solutions to the challenges submitted by the industrial partner. Multidisciplinary teams of students work together with business executives: collaborative work is facilitated by trained Demola facilitators. Two Demola semesters are launched during an academic year, each semester lasting up to eight weeks.

At the end of the eight-week period, the students, in collaboration with industrial partners, presented the solutions to the challenges submitted from the fields of the food industry and biometric identification systems. Between 1 October and 27 November 2019, four student teams were actively working on two industry case studies.

According to Hussein Atwi, a student at the University of Szeged, this programme is an excellent opportunity to establish working relationships with business executives and fellow students, so hard work not only results in an innovative prototype, but also in new professional relationships.  – I had the opportunity to work with my teammates on the Univer project. Currently the company focuses on offering products to new markets, such as the Asian. For this, we had to find innovative solutions and respond to the challenge of selling a Hungarian product on Asian markets. We have conducted market research and worked out a specific product proposal – the Faculty of Economics student sums up.