Idea Challenge V4+Balkan ötletversenyt rendeztek fiatal, innovatív hallgatók részére Szegeden

Március 26-30. között került megrendezésreaz SZTE Virtus Program, a Tekrama, a GYEEK Club, az INPUT Program, a SzegedBoost és a Cloudess közreműködésével az Idea Challenge V4+Balkan startup rendezvénye, amelyen a V4-es országokból és balkáni országokból érkező hallgatók vettek részt. A rendezvényen összesen 8 országból több mint száz résztvevő vett részt.  

Március 26-án, kedden az eseményt Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg, amely során elhangzott, hogy a Szegedi Tudományegyetem számára kiemelten fontos a felsőoktatás harmadik missziójának támogatása, különösen a vállalkozói szemlélet ösztönzése, valamint a hallgatók vállalkozói szemléletének formálása. A megnyitót csapatépítő játékok követték, ahol a résztvevők közelebbről megismerhették egymást.

A szerdai napon helyi vállalkozásokhoz látogattak el a hallgatók, mint például a LogMeln, az EPAM, az Antavo, Szegedi Közlekedési Társaság, NNG és Door Coworking Office irodáiba,ahol különböző startup témában, többek között validáció, termékmenedzsment és marketing témában hallgathattak előadást. Csütörtökön előadásokkal és workshopokkal várták a hallgatókat, ezzel is támogatva őket a pénteki ötletversenyre való felkészülésben, amely a négynapos programsorozat kiemelkedő eseménye volt. A pénteki ötletversenyen a  résztvevők multidiszciplináris csapatokban dolgoztak ki különböző ipari vagy saját ötletekre megoldást, amelyet egy szakmai zsűri előtt három percben prezentáltak, amelyről a csapatok azonnali szakmai visszajelzést kaptak. Az ötletek kidolgozásában a résztvevőket a verseny teljes ideje alatt az ország minden tájáról érkező mentorok segítették. A kilenc hallgatói csapatot 30 mentor segítette abban, hogy az ötletek kidolgozása hatékony és üzleti szempontból értékteremtő legyen.  A versenysorán a résztvevők elsajátíthatták mindazokat az üzleti technikákat, amelyek segítségével el tudnak indulni egy ötlet kidolgozásában, illetve egy induló startup vállalkozás kezdeti lépéseit is megismerhették.

Az Idea Challenge kiváló lehetőséget biztosított a ​kreatív egyetemisták és ​fiatal szakemberek számára, hogy ​innovatív ötleteiket valós üzleti szempontok mentén is ​megmérettessék. ​ A rendezvénysorozatot pénteken egy gálavacsorával zárták, amely kiválólehetőséget biztosított a tapasztalatok megvitatására.