Valós üzleti kihívások – valós megoldások: Bemutatkoztak a Demola szegedi központjának első csapatai

A Demola szegedi központjának első esetmegoldásainak záró rendezvényét tartotta 2019. július 4-5. között a Szegedi Tudományegyetemen a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság.  

A hallgatói csapatok nyolc héten keresztül két üzleti kihíváson dolgoztak közösen a Demola facilitátorokkal és az üzleti kihívásra megoldást kereső vállalkozások vezetőivel. Ennek a nyolchetes munkának az eredményét és az elkészült termékdemót prezentálták a cégek vezetőinek a hallgatói csapatok. Július 4-én a robotika és az automatizálás,míg július 5-én a fenntartható csomagolás területéhez kapcsolódóan mutatták be a csapatok a kidolgozott termékek demóverzióit.

Az első Demola záró rendezvényt Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg. Majd a szegedi központ facilitátora,Huszár Sándor, aki a Demola workflow során folyamatosan figyelemmel kísérte a csapatok munkáját, bemutatta a Demola kihívások kidolgozásának fázisait,valamint az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Programot.

A Demola program során a csapatok egy nyolchetes folyamaton mennek keresztül, amelynek során többször végigjárják az ötletelésből-demoépítésből-validálásból álló Demola-ciklust. A projektidőszak első felében főleg problémaszűkítést, piackutatást és ötletelést kell végezniük a csapatoknak, míg a második felében  a tényleges munka és a végső eredmény kidolgozása történik. Végül a projektek zárásakor egy záró demonstráció keretében közönség előtt is prezentálják eredményeiket a partnereknek. Ez a Demola workflow májusban vette kezdetét egy kick-off rendezvénnyel, amelyen a résztvevő csapatok megismerkedtek a Demola hálózat és a partnercégek képviselőivel, valamint mélyebb betekintést nyertek a megoldandó üzleti kihívásba. A kick-off eseményt két JAM rendezvény követette. A JAM-ek  alatt a csapatok a megoldandó üzleti kihívásra ötleteket és megoldási javaslatokat fogalmaztak meg, majd száz ötletet szűkítettek le mindössze pár olyan ötletre, amelyek alkalmazhatóságát fókuszcsoportos vizsgálatok keretében előzetesen felmérték.Az ötletek tesztelésében nem csupán a szakértők, hanem a végső felhasználók is részt vettek. A tesztelt ötletekből egy koncepcióval dolgoztak tovább a csapatok, amelyhez kifejlesztették a termék prototípus tervét.

A robotika és automatizálás területéről a csapat egy, a 21. század igényeinek megfelelő kézikönyvet alakított ki, amely arra kínál megoldást, hogy a megrendelőnél lévő gépben fellépő probléma esetén, hogyan tudja a gép használója hatékonyan és gyorsan megszüntetni a problémát. Míg a fenntartható csomagolás területéről a hallgatók egy olyan innovatív és korszerű megoldást mutattak be, amely jelentős mértékben csökkenti a műanyag felhasználást a csomagolóanyag gyártás során.

Az előadások után a résztvevők megvitatták a kidolgozott projektet, a csapatoknak átadták a Demola oklevelet, amely a projektben résztvevő hallgatóknak jó referencia lesz majd a későbbi karrierjük során is. A rendezvény zárásaként a csapatok és az üzleti kihívásra megoldást kereső vállalkozások képviselői egy személyes beszélgetés keretében megállapodtak a további együttműködési lehetőségekről, valamint gyárlátogatásra invitálták a csapatok tagjait.

A Demola projektek megoldási időszaka alatt a hallgatók betekintést kaptak a projektszemléletű munkába valamint a co-creation folyamatba. A Demola projekteket minden szemeszterben a Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága az ipari partnerekkel közösen írja ki, ahova kivétel nélkül várják minden kar hallgatóit és fiatal kutatóit, akik elegendő késztetést éreznek magukban, hogy 8 héten keresztül intenzíven dolgozzanak egy innovatív csapat tagjaként a cégvezetőkkel közösen.

További információk a https://www.facebook.com/sztevirtus/ és a https://www.demola.net/ oldalakon található.